Az emberi kapcsolatok többek a kulturált életmódnál, amelyről szükséghelyzetben le is tudnánk mondani. A kapcsolatok nem csak a lelki életünk közegei, hanem a biológiai egészség meghatározó tényezői is. Az agyban felfedezett tükör-neuronrendszerről szerzett ismeretek alapján kijelenthetjük, hogy az agyi struktúráinkban bizonyos rendszerek arra szakosodtak, hogy kapcsolatot létesítsenek, és azokat alakítsák. Ahol az emberi kapcsolatok intenzitása csökken és minőségük romlik, ott egészségproblémák alakulnak ki.

Joachim Bauer a testünk nem felejt című könyve alapján íme öt jó tanács a kapcsolati stressz kezelésére.

  1. Gondolkodj el azon, hogy melyik kapcsolatodban (kapcsolataidban) szokott jelentkezni a probléma. Gyakran előfordul, hogy az egyik kapcsolatból származó problémát egy másikba helyezzük át. Például, ha a főnökünkkel gyűlik meg a bajunk, akkor a párkapcsolatunkban jelentkezik valami probléma, vagy fordítva. Természetesen az is lehet, hogy egyszerre több kapcsolatunkban is gondok vannak.
  2. Próbáld meg nyugodt körülmények között kitalálni, hogy milyen megvalósítható kívánságot fogalmaznál meg a kapcsolatodban résztvevő másik fél számára. Minél inkább érzelmi töltetű a kívánság tárgya (pl. kritika, düh, vágy az elismerésre, kedvességre, gyengédségre), annál jobb. Ez azonban nem azt jelenti, hogy érzelmileg felfokozott módon kellene közölni az adott vágyat.
  3. Hozd partnered tudomására, hogy szeretnél vele nyugodtan beszélni, és erre olyan időpontban kerüljön sor, amikor nem szorít az idő. Próbáljátok meg barátságos mederben tartani a beszélgetést. Tudatosítsd, hogy beszélgetőpartnered ugyanolyan feszültséget, félelmet, stresszt él át, mint Te. Kezd azzal, hogy mit is jelent Számodra a kettőtök kapcsolata, csak ez után térj rá a tulajdonképpeni témára és fejezd ki számára, amit szeretnél kérni tőle.
  4. Beszéld át a problémáidat hozzátartozóiddal, barátaiddal. A cél ne az legyen, hogy magad mellé állítsd őket és harcba vonuljanak melletted, hanem fogalmazd meg arra való igényedet, miszerint szeretnéd, hogy őszintén, higgadtan, nyugodtan mondják el a véleményüket.
  5. És a végére, a már „jól ismert” tanács: Tégy saját magadért valamit, amit szeretsz, ami jó Neked, ami feltölt. Sétálj, sportolj és táplálkozz úgy, ami számodra a legmegfelelőbb. Tanulj meg lazítási technikákat (orientációs gyakorlatok, légzéstechnikák, autogén tréning, jóga…) és ezeket rendszeresen gyakorold is.
kávé

Ha mégsem jutnál messzire ezzel az öt jó tanáccsal, ne keseredj el, hisz nem csak rajtad múlik egy kapcsolat minősége. A fent leírtakra gondolj úgy, mint az első lépcsőfokra, amit képes vagy megtenni önmagadért és a kapcsolataid minőségének javításáért.

Ha úgy érzed, hogy a megfelelő gyakorlatok segítségével és elsajátításával szívesen megtapasztalnád az önmagadhoz és másokhoz való őszinte kapcsolódás mélyebb szintjét, szeretettel várlak egyéni konzultációra vagy csoportos tréningjeim egyikére.